Nagy LászlóNagy LászlóNagy LászlóNagy LászlóNagy LászlóNagy László
Főoldal arrow Magamról
Magamról

 


Nagy László vagyok, a térség egyik országgyűlési képviselője. 1983-ban születtem Békésen. Szüleim és nagyszüleim Mezőberényből és Köröstarcsáról származnak, magam is itt nőttem fel: itt jártam iskolába, itt ismertem meg a páromat és a barátaim többségét is — minden, ami fontos az életemben, ideköt.

Büszke vagyok arra, hogy immár negyedik éve képviselhetem Önt az Országgyűlésben, annak legfiatalabb tagjaként. Az Országgyűlés megalakulásától kezdve a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban vállaltam munkát, mivel úgy láttam, hogy a térségünk legégetőbb problémáinak képviselete ebben a bizottságban lehetséges.

Képviselői munkámat megelőzően szerencsém volt közvetlenül is megismerni mind a megyei, mind pedig a helyi önkormányzatok munkáját. Most az a célom, hogy a térség immár egyéni országgyűlési képviselőjeként szolgálhassam tovább Önt és a Hazámat, hogy minél több helyi álom, helyi terv valósuljon meg.

 

Hiszek Önökben! Hiszek a munkámban! Hiszek a Hazámban!

 

Hiszek Önökben. Hiszek abban, hogy Önök jól tudják, ennek a térségnek nem üres beszédekre, hanem hétköznapi, hasznos cselekedetek sorára van szüksége. Hiszek Önökben, hogy el tudják dönteni, térségünkben ki melyiket képviseli.

Hiszek a munkámban! Jól ismerem szülőföldünket és annak problémáit. Hiszek abban, hogy eredményre tud vezetni a kitartó és aprólékos munka. Az elmúlt négy évben ezzel a módszerrel már sikerült közösen eredményre jutnunk például a 47-es főút Mezőberény – Békéscsaba közötti szakasz felújításának ügyében (melyről már kormánydöntés is született), a kamuti/muronyi körforgalom megépítésében, a köröstarcsai szennyvízhálózat kiépítésének befejezésében vagy a békési uszoda megépítésében. Ez utóbbi egyben jó példa arra, hogy jobb és baloldali politikusok képesek az együttműködésre a közösség érdekében. Magam mindig arra törekedetem, és törekszem a jövőben is, hogy minél több ügyben közösen dolgozzunk - együtt és ne egymás ellen. Hiszem, hogy a közösség érdekében végzett munka számít. Tudom, hogy nem elég megkérdezni a minisztert vagy éppen sajtótájékoztatót tartani egy ügyről. Azért dolgozni, tenni kell. Együtt, közösen.

Hiszek a Hazámban! Hiszek abban, hogy velem együtt egy ország vallja magáénak Deák Ferenc gondolatait: "Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni." Hiszek abban, hogy egy ország tudja: előre menni nem a közösségeket megosztva, egymás ellen harcolva, hanem békében együttdolgozva lehet. Már eddig is sok eredményt értünk el, de még mindig temérdek feladat áll előttünk, melyeket csak együtt tudunk megoldani. Az elmúlt években tapasztaltabbak és gyakorlottabbak lettünk közös terveink megvalósításában. Ezért kérem az Ön támogatását, hogy az elmúlt években szerzett tapasztalataimat - a térség fejlődése érdekében - továbbra is a közösség szolgálatába állíthassam.

 

Nagy László — egy ember hittel és tettekkel

 

Esetleges kérdéseivel, észrevételeivel kérem, keressen bizalommal az alábbi telefonszámon 510-540, vagy küldjön levelet a Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez email címre.