|
|
|
|
Főoldal Életút
|
1983-ban születtem Békésen. Középiskolai tanulmányaimat Békéscsabán a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola közlekedésbiztonsági fakultációján végeztem. Ez idő alatt két díjat, az Áchim Mihály Miklós és a Körös Volán Alapítvány elismeréseit gyűjthettem be. Felsőfokú tanulmányaimat szintén Békéscsabán folytattam a Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Karán, ahol 2004-ben végeztem. Főiskolai éveim alatt tagja voltam a Kari Tanácsnak és gazdasági alelnökként a Főiskola Hallgatói Önkormányzatának is. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának hallgatója vagyok.
Már Főiskolai tanulmányaim alatt részt vettem a politikai életben. 2002-ben Köröstarcsa Község Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság külsős tagjává választott. Nem sokkal ezután az MSZP Országgyűlési Frakciójának gyakornokaként, majd 2004-től politikai tanácsadóként kezdtem dolgozni Békés megye Képviselő-testületének elnöke mellett.
2003-ban az MSZP Köröstarcsai Alapszervezetének elnökévé választottak, és még ebben az évben a Fiatal Baloldal Békés Megyei Szervezetének alelnöke, majd elnöke lettem. 2004-ben pedig a szervezet Országos Elnökségének tagjává választottak. Jelenleg az MSZP Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke, és az MSZP Békés Megyei Szövetségének alelnöke, illetve az MSZP Békés megye 03.sz választókerületi szervezetének elnöke vagyok.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Békés megye területi listáján szereztem mandátumot, és így lettem a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság és az Ellenőrzési albizottság tagja.
|
|
|
Helyszín: Doboz, MŰVELŐDÉSI HÁZ
Időpont: 2010. április 8. 18.00
|
|
|
Helszín: Murony, MŰVELŐDÉSI HÁZ
Időpont: 2010. április 7. 18.00
|
|
| összes fogadóóra... |
|